Tollhasználat

Az ősemberekhez hasonló jeleket mi is készíthetünk szénnel papíron vagy krétával a táblán illetve a járdán. A szén tulajdonképpen elégett fadarab, a kréta pedig egyfajta kőzet. Használat közben észrevehetjük, hogy a kréta elkopik, miközben egy része ottmarad a táblán.

Korai iskoláséveink egyik tevékenysége volt a különböző formák és minták papírra nyomtatása olyan szivaccsal vagy krumplival, amelynek a felszínébe valamit belefaragtunk. A különféle minták papírra juttatását nevezzük nyomtatásnak vagy „ofszetnek”.

A növényeknek vízre van szükségük ahhoz, hogy éljenek. A vizet a talajból szívják fel, s egészen a leveleikig juttatják azt. Nagyon vékony szalmaszálakhoz hasonlatos apró csövecskék futnak minden növényben. Amikor víz kerül ezekbe a csövecskékbe – akkor igen meglepő módon – az a legtermészetesebb módon halad fölfele bennük. A teljesen kifejlett fák igen termetes növények, mindazonáltal, nekik is el kell juttatniuk a vizet a földből a legmagasabb levelekig. Nyáron a nagy fák több mint 180 liter vizet szívnak fel a talajból naponta a törzsükön keresztül egészen a leveleikig. A víz mozgását vékony csöveken keresztül „hajszálcsövességnek” nevezzük. Nagyon sok toll működik ezen az elven: a tinta a „hajszálcsövesség” elvét kihasználva jut el a betétből attól a pontig, ahol a tényleges írás megtörténik.

A rostvégű tollak esetében a rostok láthatók is a toll hegyén. A rostok között található kicsiny rések olyanok, mint apró kis csatornák, amelyekben a tinta úgy áramlik, mint a víz a növény szárán. A porózus rostvégű tollak, a golyóstollak és a töltőtollak működnek a hajszálcsövesség elvén.

A gél tinták a legújabb fejlesztések közé tartoznak az íróeszközök tekintetében. A tinta szilárd állapotban található a toll belsejében, s a golyó mozgása teszi folyékonnyá. Az ilyen tollak tintaadagolását a gravitáció segíti.

A legtöbb íróeszköznek megvan a sajátos előnye. Mindazonáltal, kevesük kínálja azt a rugalmasságot, amelyet egy töltőtoll képes nyújtani, amely igazán vissza tudja adni természetes karakterét és stílusát a kézírásnál.

Mondhatjuk, hogy a töltőtoll összeállítása olyan, mintha egy gépet szerelnénk össze, amely egy precízen ellenőrzött szivárgást szabályoz. A tintát a megfelelő mennyiségben és a megfelelő sebességgel kell a tintatárolóból áramoltatni különböző papírfelületekre. Ez a toll képes erre, s ez teszi oly különlegessé.

A tollakat és a tintát egymástól függetlenül külön-külön fejlesztik, finomítják és kombinálják annak érdekében, hogy Önöknek a tökéletes kommunikáció lehetőségét kínálhassuk fel. Az írás folyamatában szinte csak a tollra irányítjuk figyelmünket, habár tinta nélkül nem is létezhetne az írás. A szokványos töltőtollak tintáját színezni kell festék- vagy pigmentanyagokkal, mivel ezek folyamatosan jó vizuális kontraszthatást keltenek, amikor papírra kerülnek. A tintának igencsak hathatósnak kell lennie, amikor különösen rostos, nagy nedvszívó képességgel rendelkező papíron alkalmazzuk, valamint azon papírok esetében, amelyeket a hintőporhoz hasonló felszíni „hézagpótló” anyagokkal látnak el annak érdekében, hogy nagyfokú egyenletességet érjenek el. A tintának gyorsan meg kell száradnia, lehetőleg a papíron és nem a tollban. Ezenkívül a tintának tisztán kell tartania a toll belsejét, s nem szabad olyan üledékanyagokat létrehoznia, amelyek eltömíthetik a kicsiny tintacsatornákat. A tintát úgy készítik el, hogy egyenletesen folyjék a toll fém és műanyag felületein. Úgy tervezik őket, hogy nehogy rozsdásodást vagy kárt okozzanak a fényes és gyakran értékes fém részeknél.

Ha a mai ember számára rendelkezésre álló összes íróeszközt vizsgáljuk, akkor igencsak meglepődhetünk a széles választékon.

A golyóstollat a mai működési formájában Bíró Lászlótalálta ki, tökéletesítette és szabadalmaztatta. A golyóstollak a sűrű olajbázisú tintájukat a golyó segítésével juttatják a papírra, amint a golyó az írófelszínen gördül. A golyóstollak robosztusak és a kíméletlen munkakörülményeknek is ellenállnak. A húzott vonal vastagságát a golyónak az a része határozza meg, amely a papírral érintkezik.

Talán meglepő lehet, hogy a golyóstollakban levő golyó tulajdonképpen a papíron történő tovagördülése révén viszi fel a tintát a papírra. A golyóstollaknál használt tinta rendkívül sűrű. Még a melasznál vagy a szirupnál is sűrűbb, és különböző olajokból valamint festékanyagokból készül. A golyóstollakat nagyon sokáig lehet használni. Ha egy Parker golyóstoll betéttel egy folyamatos egyenes vonalat húznánk, akkor az több, mint öt kilométer hosszúságot is elérhetne. Míg meghúznánk ezt a vonalat, a betétben levő kis golyó több mint hárommilliószor fordulna körbe. A gravitáció segítségével jut a tinta az üregében elhelyezkedő golyóra. Amint a tollat mozgatjuk a papíron, a golyó forog, s ezáltal tinta kerül a papírra. A golyó sokszor kevesebb, mint fél milliméter átmérőjű. Mit gondol, hányszor fordul meg a golyó, miközben egy egyméteres vonalat húzunk? Körülbelül 636-szor.

A ceruzák azért fognak, mert a ceruzabél kopásával nyomot hagy a papíron írás közben. Azért népszerűek, mert a vonalak kiradírozhatóak. A hagyományos faburkolatú ceruzákat ki kell hegyezni. A modern, finomított ceruzabéllel ellátott ceruzákkal állandó vastagságú egyenletes vonalakat lehet húzni anélkül, hogy faragni kellene őket.

A hagyományos ceruzákat faburkolattal és annak a közepén keresztülfutó ceruzabéllel készítették. Ezek már rövid idejű használat után is eltompultak, s ki kellett őket faragni, hogy hegyes legyen a végük. A fő oka annak, hogy miért szereti sok ember a grafitceruzát az, hogy ki lehet radírozni azt, amit vele írunk. A faburkolatot általában cédrusból készítik, vagy valami ehhez hasonló fából, amit könnyű faragni. A ceruzabetét pedig egy olyan keverék, amely grafitból (szén) – a feketeség miatt – és kaolinból (ez az az anyag, amiből bögréket, alátéteket és tányérokat készítenek) – a keménysége miatt – áll. A ceruzabetétet kiégetik, hogy kemény legyen, majd pedig két réteg fa közé ragasztják (általában 9 adagnyi ceruzabetét kerül egy „szendvicsbe”). Ezután a „szendvicset” kilenc külön ceruzára vágják szét, amelyeket ki kell még hegyezni. A ceruzák keménységének meghatározásához még ma is jeleket használunk, mint például a HB, ami azt jelenti, hogy Kemény Fekete (Hard Black).

A ceruzabél készítésének mai módja a nyomógombos- és a töltőceruzáknál az, hogy grafitot használnak a feketeség eléréséhez és polimer gyantát az egyenletes felülethez és az erőteljességhez. Ezen anyagok segítségével a ceruzabelet olyan finommá lehet tenni, hogy nem lesz szükség a faragására, és oly egyenletessé, hogy sokkal kellemesebb lesz a vele való írás.

A roller irón, amely vízbázisú folyékony tintával és a toll végén elhelyezkedő golyóval van ellátva, a rostvégű tollakhoz hasonlóan működik. A tinta a hajszálcsöveken keresztül a golyóra folyik a tintatárolóból. A golyó egy egyenletesen gördülő mechanikai kenőszerkezetként működik.

A töltőtollnál a tintatároló vagy egy előre megtöltött patron, vagy egy olyan konverter, amelynek segítségével tintatároló üvegből is újra lehet tölteni a tollat. Bármelyik módszert is használjuk, annak mindenképpen tökéletesen kell szigetelnie. A tintatárolóba levegőt kell juttatni, amely a tárolóból kilépő tinta helyébe fog lépni.

Ahogy a tinta elhagyja a tintatárolót, egy keskeny résen keresztül a tintaadagolóba jut. A tintaadagolót általában speciális, rendkívül jó minőségű műanyagból készítik.
A tintaadagoló számos szerepet tölt be.
- A tintát a tollhegyhez kell juttatnia a tintacsatornán át.
- A tintát egyenletesen kell az írófelszínre juttatnia, s nem szabad, hogy az apró cseppekké álljon össze.
- A szerkezetükbe be kell építeni egy „expanziós kamrát”, amely megtartja a tintát, amit a levegő tágulásával kiszorít a tintatárolóból. Ez megakadályozza a toll folyását. Csupán azáltal, hogy kezünkben tartjuk a tollat, a tintatárolóban levő levegő elkezd melegedni, ezáltal pedig tágulni, ez pedig tintát fog juttatni az expanziós kamrába. Az expanziós kamrát általában nem lehet látni. A toll belsejében helyezkedik el, ott, ahol ujjaink megfogják a tollszárat írás közben.
- A tintaadagolónak lehetővé kell tennie, hogy levegő juthasson be a tintatárolóba, ami a használat közben távozó tinta helyére fog kerülni.
- Végül pedig, a tintaadagolónak kell ellátnia a tollhegyet tintával.

A tollhegy a tollnak az a része, amely megkülönbözteti a töltőtollat az összes többi íróeszköztől. Speciálisan vágott rész ez, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a jellegzetes tollszemet meg lehessen formálni rajta. A tollhegyet úgy kell elhelyezni a tintaadagolón, hogy a hajszálvékony tintacsatorna a tintaadagolóban közvetlenül a tollhegy nyílása alatt legyen. Ha ez a két rész nincs egyvonalban, akkor a toll nem működik.

A vastag és vékony vonalak „erősségét és árnyalatát” azáltal kapjuk meg, hogy a tollhegy villája kinyílik, amikor lefele ható nyomás éri az író egyéni írásstílusa szerint. Ez a tulajdonság sokkal jobban érvényesül, ha jó minőségű töltőtollat használunk.

Mivel a tollszem folyamatosan „súrlódó mozgással” mozog a papíron, ezért nagyon keménynek kell lennie. Ahhoz, hogy megadjuk a tollhegynek a kellő tartósságát, egy kicsiny gömböcskét helyezünk el a tollszemen, amely általában nagyon kemény fémből készül, például irídiumból vagy ruténiumból. Ennek a gömböcskének szintén hasítottnak kell lennie, akárcsak a tollhegy többi részének.